Április 28. – Reggeli, falépítés és pupusakeresés a faluban
Reggeli után a szokásos módon megbeszéltük a napi teendőket. Én folytattam a fal építését, és ezúttal az újdonsült önkéntest, Karinát osztotta be mellém Ranulfo.
Karina kora ellenére rendkívül talpraesett és tapasztalt volt. Falun nőtt fel, sokat dolgozott haszonállatokkal és növényekkel, így a kétkezi munka nem állt távol tőle. Építkezésben még nem volt gyakorlata, de szívesen tanítottam.
Hagennel már előzőleg felraktunk egy sor sziklát, és be is betonoztuk, így ezen a napon ezt folytattuk. Megmutattam Karinának, hogyan kell megfelelő arányban betont keverni, mire kell figyelni a sziklák elhelyezésénél, és hogyan álljon stabilan a fal.
Gyorsan tanult, ügyesen dolgozott, és hamar kialakult köztünk az összhang. Kizárólag spanyolul beszélgettünk, ami külön öröm volt számomra.
Ebédig több mint egy sort sikerült felraknunk és rögzítenünk. Őszintén szólva gyorsabban haladtam vele, mint Hagennel. Munka közben rengeteg mindenről beszélgettünk. Tetszett, hogy szeret utazni, közel áll hozzá a természet, és hogy hosszú távon ő is arra vágyik, hogy minél önellátóbb életet éljen.
Ráadásul ugyanazokat az idegen nyelveket beszélte, mint én, és ő is rajongott a latin kultúráért.
Ebéd után mindenki félrevonult pihenni. Én a függőágyban folytattam a könyvem olvasását.
Két hét elteltével is hihetetlen érzés volt ebben a varázslatos környezetben élni: madárcsicsergés, buja növényzet, hatalmas fák vettek körül. Olyan volt, mintha egy teljesen más világba csöppentem volna.
Késő délután megbeszéltük az önkéntesekkel, hogy bemegyünk a faluba pupusát enni. Végigjártunk minden lehetséges helyet, de sajnos egyik sem volt már nyitva.
Végül beértük azzal, hogy vettünk néhány sört, és kiültünk a falu főterére. Ott ültünk együtt, iszogattunk, beszélgettünk, és élveztük az egyszerű, nyugodt estét.
Április 29. – Öntözés, falépítés üvegekkel és naplemente a hegyekben
Április vége El Salvadorban az év legmelegebb időszaka. Ez a száraz, meleg évszak utolsó része, hiszen májusban kezdődik az esős évszak. Emiatt ahhoz, hogy a kerti virágok túléljék ezt az időszakot, naponta öntözni kell őket.
A mai nap én öntöztem Hagennel, miközben a kutyák körülöttünk szaladgáltak.
A falépítés folytatásához rengeteg homok kellett, ami ott lent, a kertben, a falhoz közel nem volt. Fenn, a bejárati kapunál volt egy nagyobb kupac homok, és ma ezt kellett lehordanunk.
Pár zsák után már csöpögött rólunk az izzadság, de engem csöppet sem zavart. Itt egyszerűen bármilyen fizikai munkát élveztem. Öröm volt itt élni ebben a gyönyörű kertben.
Ez a munka eltartott egy jó óráig, amíg egy pár napra elegendő mennyiségű homok gyűlt össze a betonozáshoz.
Ezután mindketten csatlakoztunk Rubenhez, aki a száraz levelek összegereblyézésével és azok elhordásával volt elfoglalva. Ez sem tartott fél óránál tovább.
Még ebédig több mint két óránk volt, és Ranulfo tanácsára lementünk a medencéhez folytatni a falépítést Karinával.
Több zsák üveget halmozott fel, amit beépítve jó pár sorra elégnek látszott.
Kevertünk egy talicska betont, és elkezdtük beépíteni az üvegeket a falba. Egyenletes betonalapra, egymástól öt centire helyeztük el az üvegeket egy sorban, majd befedtük őket betonnal.
Két és fél sort sikerült ebédig felhúzni.
Jó élmény volt falat építeni, és közben spanyolul csevegni Karinával, akit egyre jobban megismertem.
Doña Reina ma ebédre csirkét főzött nekünk rizzsel és más zöldségekkel.
Ebéd után a délutáni pihenés után elkezdtem edzeni. Már jó ideje elhatároztam magamban, hogy beépítem az itteni szabadidőmbe a napi szintű edzést.
Az itteni felszerelések tökéletesek arra, hogy saját testsúllyal tudjak edzeni hátra, mellre és a többi izomcsoportra is. A húzódzkodás és tolódzkodás mellett fekvőtámaszoztam és súlyt is emeltem.
Rövid, egyszerű edzésre törekedtem, hogy minél könnyebben be tudjam építeni bármelyik napomba.
Késő délután Ranulfo felvetett egy közös programot: a közelben, a hegyekben van egy kilátós kávézó, aminek a teraszáról meg lehet csodálni a gyönyörű naplementét.
Ruben vállalkozott, hogy szívesen otthon marad és őrzi a kertet, hiszen ő már többször is járt ott.
Négyen kocsiba ültünk: Karina, Hagen és én, valamint Ranulfo.
Közben Ranulfo mesélt a környékről, a régi időkről.
Sötétedéskor visszatértünk a Bambúba, ahol már az új, szintén német önkéntes, Nathan fogadott minket.
Nathannal együtt már három német fiatal önkéntes volt köztünk. Szerencsére Nathan is meglepően folyékonyan beszélt spanyolul.
A másik két némethez hasonlóan ő is gap yearen volt, és ezt az időszakot latin-amerikai utazással, önkénteskedéssel töltötte.
Április 30. – Üvegfal, főzés, iguána és hegyi medence
Karinával ma is folytattuk a falépítést, és sikerült a negyedik sor végéig eljutnunk. A munka nem volt könnyű, főleg a betonkeverés esett nagyon nehezen ebben a perzselő hőségben.
Megérte a plusz kör, mert gyönyörűen csillogtak a fényben.
Mivel mostanra már négyen voltunk önkéntesek, beosztottuk a házimunkát is: minden napra pontosan kijelöltük, ki főz, ki takarít.
Ma Karinával mi kerültünk sorra a konyhában. Nem akartuk túlbonyolítani, összedobtunk valami egyszerű ebédet – az volt a lényeg, hogy legyen valami finom és laktató a tűző nap után.
Ez a nagy testű, növényevő gyík Közép-Amerikában őshonos, és itt El Salvadorban annyira elterjedt, hogy még éttermekben is lehet kapni belőle készült fogást.
Ruben meg is kérdezte, lenne-e kedvünk megkóstolni.
A tehetetlenül kapálózó állatot látva azonban inkább megsajnáltuk – ő pedig vállat vont, és visszaengedte a természetbe.
Délután újabb közös program következett: ismét felkerekedtünk a hegyi medencéhez, most Karinával is.
Okosabbak voltunk ezúttal: hoztunk labdát és kártyát is. Szerencsénk volt az időponttal – hétköznap lévén rajtunk kívül szinte senki sem volt a víznél.
Jót labdáztunk a medencében, majd Ruben elővett egy pakli kártyát, és tanított nekünk pár játékot.
Úgy elment az idő, hogy észre sem vettük, mikor sötétedett be – a medence partján nevettünk, kártyáztunk, és élveztük, hogy ennyire egyszerűen is lehet teljes egy nap.
Május 1. – Az üvegfal befejezése, végre igazi pupusa és egy kis zene
Ma végre sikerült befejeznünk az üvegfalat!
Karinával öt teljes sort húztunk fel, így a fal végül derékig ért – nagyjából egy méter magas lett. Jó érzés volt látni, ahogy sorról sorra épült, és ahogy a napfény megcsillant a befalazott üvegeken.
Építés közben folyamatosan járt az agyunk, hogy pontosan hogyan is fejezzük majd be – ilyen ez, amikor az ember a semmiből kezd el építkezni, és menet közben formálódik a végeredmény.
Délben aztán jött a várva várt meglepetés: Doña Reina, a farmot segítő helybéli asszony végre beváltotta az ígéretét, és igazi salvadori pupusát készített nekünk.
Korábban már kóstoltam a faluban, de a többiek csak legyintettek, hogy az közel sem volt az igazi.
Hát, igazuk lett.
Ez nem egyszerűen kaja volt, hanem egy darabka El Salvador – kukoricalepény, töltelék, friss salsa, és valami olyan íz, amit csak egy helyi asszony tud eltalálni.
Délután Ranulfo új színt vitt a napba: meghívta Ricardót, egy fiatal helyi művészt, hogy fesse ki a közös WC falát.
A kertben már több alkotása is látható – a bejárati ajtó és a főépület oldala is az ő keze munkáját dicséri, és rengeteget dobnak a hely hangulatán.
Ricardo most azt tervezte, hogy a belső falat feketére festi, majd arra kerülnek növények és állatok.
Hogy inspirációt gyűjtsön, elővette a gitárját, és eljátszott nekünk pár dalt.
Ültünk a kertben, hallgattuk a zenét, és vártuk, hogy a fal megteljen élettel.
Május 2. – A domboldal megerősítése, petanque és kukoricalikőr
Ma reggel Ranulfo előállt egy régi tervével: a főépület tornácos bejárata felett van egy nagyjából negyven centis sáv, amit már régóta szeretett volna feliratozni.
Az ötlet az volt, hogy oda kerüljön fel az „Esquinita del Bambú” felirat, a háttérben pedig tipikus salvadori mintákkal legyen kidíszítve.
Így aztán ma Ruben állt be mellém a fal folytatásához.
A következő feladat a fal feletti domboldali felület lapos kövekkel való „csempézése” volt. Ehhez viszont előbb a domboldal tetejét kellett megszilárdítanunk, mert ha egyszer lezúdul egy nagy eső, az egész munkánkat lemosná a víz.
A terv az volt, hogy a domb tetején egyenesre faragjuk a felületet, majd kicsit mélyebbre ásva hatalmas sziklákat betonozunk a földbe – ezek fognak majd meg egy esetleges földcsuszamlást.
Kemény munka volt, de Rubennel remekül összedolgoztunk, és pár óra alatt sikerült lefaragni a földet, kiásni a helyeket, és bebetonozni a tíz-húsz kilós sziklákat.
A medence mellett már kupacokban álltak a lapos kövek, amelyeket ki kellett válogatnunk. A lehető legvékonyabb, de nagyméretű kőlapokat kerestük – ezek lesznek majd a tökéletes „csempék” a domboldal borításához.
A válogatással el is telt a munkaidő, mire észbe kaptunk, dél volt.
Délután ismét megjelent Ricardo, a helyi művész, aki folytatta a WC falának pingálását.
A kertben volt egy petanque-pálya is, és mivel éppen elegen voltunk, kitaláltuk, hogy ma délután játszunk egyet. Ranulfóval együtt pont hatan voltunk, így kétfős csapatokra oszolva vágtunk bele a játékba.
A petanque egy francia golyós játék: a cél az, hogy a saját fémgolyódat a lehető legközelebb dobd a kis célgolyóhoz. Egyszerű, de annál izgalmasabb.
Amikor besötétedett, kénytelenek voltunk abbahagyni, mert már nem láttuk a golyókat.
De a játék nem állt le: átvonultunk a tornácra, és előkerült a darts.
Ranulfo pedig, hogy feldobja a hangulatot, előhúzott egy üveg kukoricalikőrt, amit a legtöbben még sosem kóstoltunk.
Együtt koccintottunk, majd lehúztuk – az íze nem volt életem legjobbja, de az biztos, hogy annál erősebb.
