**
Április 18. – Húsvéti csend, szőnyegek és körmenet
**
A farmon a főépületen kívül még két-három vendégház állt, amelyeket az önkéntesek és a vendégek elszállásolására építettek. Ranulfo víziója az volt, hogy a hely a jövőben kulturális és oktatási közösségi térként működjön. Még a Covid előtt sikerült tesztként megnyitni a két melléképület között kialakított, fedett teraszt asztalokkal és székekkel. Itt egy kisebb konyharész is épült, hogy az idelátogató érdeklődőknek étteremként vagy kávézóként is tudjon szolgálni, emellett előadásokat is tartottak volna a permakultúráról. A világjárvány azonban visszavetette a folyamatos fejlődést, ezért Ranulfo inkább úgy döntött, hogy egyelőre bezárja a teret, és a farmot teljesen kiépíti, felkészítve az állandó, nagyobb érdeklődésre.
Engem egy kisebb faházban szállásoltak el, a másik önkéntes, Hagen szomszédságában. Már reggel hat után felébredtem az új, varázslatos természeti környezetben, amit a tegnapi nap folyamán még teljesen nem sikerült felfedeznem. A farm domboldalra épült, ezért minden séta kis kalandnak tűnt: lépcsők, ösvények és sétányok vezetnek a kert legkülönbözőbb részeihez. Mivel éppen nagypéntek volt, nem kellett dolgoznunk, így a nap teljesen a felfedezésről és a pihenésről szólt.
Reggeli után Ranulfo felajánlotta, hogy körbevezet a farmon. Ez különösen izgalmas volt számomra, hiszen bár laikus vagyok a növényekhez, mindig kíváncsi vagyok az újdonságokra. A farm két nagy vizslája mindenhová követte minket, a tyúkok és kakasok pedig halkan kotkodácsolva kísérték a sétánkat. Naponta 5–8 tojást tojtak, így tojásból sosem volt hiány. Ranulfo halakat is tartott egy nagy medencében, amelyeket gondosan etetett, és a farm végén méhkaptárak sorakoztak.
A kert domboldalán tett séta igazi kaland volt: a lépcsők régi autógumikból készültek, bebetonozva, a növények és fák pedig gondosan ültetve. Az újrahasznosított anyagok – üvegek, csempedarabok – kreatív felhasználása mindenütt látszott, és a kertet körbejárva világossá vált, hogy minden részlet tudatosan, szisztematikusan lett kialakítva. A gyógynövények és fűszernövények a főépület közelében, a veteményes a nyitottabb részen, a gyümölcsfák pedig a domb másik oldalán, a méhfarm közelében kaptak helyet.
Nagypénteken Latin-Amerikában a kisebb közösségek húsvéti körmenetet tartanak a település főutcáin. A helyiek tiszteletük jeléül színes fűrészporból, virágszirmokból, homokból és magvakból készített ideiglenes „szőnyegeket” terítenek az utcákra. Ezek egyszerre műalkotások és spirituális felajánlások, órákig készülnek, majd percek alatt eltűnnek, amikor a körmenet áthalad rajtuk.
Délután Ranulfóval és Hagennel a faluközpontba sétáltunk, hogy megnézzük a híres utcai szőnyegeket. A több méteres alkotások húsvéti jeleneteket ábrázoltak, és látszott rajtuk, hogy a készítőik órákig dolgoztak rajtuk. A körmenet este nyolckor indult el a templomból. Az utcák tele voltak helyiekkel, a tömjénfüst, a lassú dobpergés, a vallási szobrok és a közös éneklés pedig az egész falut átjárta. Számomra a látvány ismerős volt, hiszen Spanyolországban már láttam hasonló húsvéti hagyományokat, de itt, a falusi közegben, a természet közelében, minden sokkal intimabbnak és közvetlenebbnek tűnt.
Április 19. – Falubeli látogatás
A húsvéti ünnepeknek köszönhetően három szabadnapot kaptam az önkéntes munka kezdetén. A farmon a napi rutin reggel hat körül kezdődik: először a növényeket öntözzük, majd a feladatainkhoz látunk. A mai szabadnapomra Ranulfo azt javasolta, hogy látogassuk meg közösen egy falubeli ismerősét, aki szintén hatalmas kerttel rendelkezik.
Ebéd után hárman útnak indultunk Henryhez és a családjához. A tízperces sétára található kert még Ranulfoénál is terjedelmesebb volt. A ház közelében számos trópusi növény és fa sorakozott – papaya, ananász, guayaba, gránátalma, maracuja, zapote, tamarindo és még sok más. A kert peremén pedig gyakorlatilag egy saját kis erdő terült el, amely – hasonlóan Ranulfo birtokához – főként mangófákkal volt benőve.
Henry, Ranulfo korabeli barátja, feleségével és két velem egyidős fiával élt együtt, akik rendkívül műveltek és intelligensek voltak. Mindketten növénytant tanultak az egyetemen, és az ünnepeket – így a húsvétot is – a szüleikkel töltötték. Nagyon szívélyesen fogadtak, ebéddel kínáltak meg, és saját termesztésű gyümölcsekkel, amelyekről korábban még nem is hallottam.
Hazafelé megálltunk a falubeli tortillagyárnál, ahol beszereztük a következő napra való adagunkat. Ranulfo életmódja lenyűgöző volt számomra. Nemcsak az önellátás 70–80 százalékát biztosítja magának, de a maradék 20–30 százalékot sem nagy áruházakból, hanem helyi hentesektől, tortillagyárosoktól és tejtermelőktől szerzi be. Ez az életforma rögtön a jövőbeli céljaim közé került. Szerintem egy ilyen közeg ideális letelepedésre, családalapításra, és ahhoz, hogy idővel elérjem ezt a fajta részben önellátó létet.
Pontosan ezért fogott meg ennyire ez az önkéntes lehetőség. Nemcsak új kultúrákat, embereket és életformákat ismertem meg, hanem ihletet is meríthettem, hogy a jövőben – amint elértem a szükséges pénzügyi függetlenséget – hasonló életmódot alakíthassak ki magamnak. Számomra felemelő élmény volt sétálni a kertben, hallgatni a madarak csicsergését, és eltűnni a keskeny ösvényeken. Itt kezdett el foglalkoztatni, milyen hatalmas erővel bír a természet – nemcsak az állatokra, hanem az emberre is.
Magamon is tapasztaltam, hogy a napfény és a friss levegő nyugtató és immunerősítő hatású. Amikor a függőágyban ültem olvasni, a madarak hangjai és a természet neszei segítettek jobban koncentrálni, és ha mégis elkalandozott a figyelmem, akkor is kreatív, építő gondolataim támadtak. Óriási öröm volt egy ilyen frissítő helyen időzni, hiszen az utazásom eredeti célja a bitcoin-adaptáció megismerése volt, de ehelyett egy olyan inspiráló természeti környezetben találtam magam, amely példát adott a jövőbeli otthonomra vonatkozóan.
Április 20. – Edzés, kutyafürdetés és mártózás a hegyi medencében
A főépülethez közel Ranulfo kialakított egy saját testsúlyos edzőtermet. Elég egyszerűen volt berendezve, de minden szükséges eszköz megvolt ahhoz, hogy az itt tartózkodásom alatt tudjak kicsit edzeni. Kardióban elég fitt voltam, hiszen már közel két éve futok rendszeresen, de az izomerősítésre és -növelésre már nem jutott idő. Itt viszont tökéletes volt, hogy a napi rutinjaimba beépítsem a húzódzkodást, tolódzkodást, fekvőtámaszt és súlyok emelését. Mivel még a mai nap is szabadok voltunk, volt elég idő edzeni a délelőtt folyamán.
Ezután Ranulfo megkért arra, hogy segítsek Hagennek megmosdatni a kutyákat. A két vizslát havonta egyszer alaposan átmosdatják és bolhairtó olajjal bekenik. Az egyiket sikerült kajával elcsábítani és leláncolni, a fekete viszont okosabb volt – állandóan elmenekült előlünk. Végül sikerült egy fához láncolni, lemostuk vízzel, majd samponnal bekentük, és aztán alaposan leöblítettük tiszta vízzel. Mindig is akartam kutyát, de eddig még sosem volt erre megfelelő alkalom. Az önkénteshelyek révén már szereztem tapasztalatot, viszont a mosdatás új dolog volt számomra.
Ranulfo a délutánra azt javasolta, hogy menjünk el a közelben lévő medencéhez, ami bár nincs messze, viszont a hegy tetején van, és az odavezető út egyáltalán nem aszfaltozott. Felajánlotta, hogy kocsival elvisz minket, és csak le kell gyalogolnunk a hegyről utána. Mindketten megörültünk Hagennel, hogy ilyen segítőkész Ranulfo.
A medence használatához két dollárt kellett fizetni, és a mai napon – ünnep révén – voltak is jó páran, persze csak helyi családok. A mindössze tíz-öt méteres medencében jó volt a melegben megmártózni, és a teraszon megszáradni a nem mindennapi kilátással. Hagennel kizárólag spanyolul beszéltünk annak ellenére, hogy angolul és németül is sokkal könnyebben és gyorsabban tudtunk volna kommunikálni. Ő még hozzám képest elég lassan beszélt spanyolul, rengeteg alapszó hiányzott a szókincséből, de én türelmesen hagytam beszélni, és ha tudtam, segítettem egy-két szóval, kifejezéssel.
Hazafelé sétálva elkapott minket egy erős zivatar, de már szerencsére közel voltunk a Bambúhoz. Így is megáztunk, de a trópusi esőzés számomra mindig felfrissítő volt, hiszen a hőmérséklet ugyanúgy 20–25 fokos maradt.
